Ada község helyi önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a legfiatalabbak számára fenntartott intézmények fejlesztésére. A szülők és az intézményvezetőség észrevételeit, kéréseit szem előtt tartva a közelmúltban és a nyár folyamán több épületben is sor került korszerűsítési munkálatokra.
A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával az adai bölcsőde épületében megkezdődött két szanitáris csomópont teljes felújítása, amely az új tanév kezdetére elkészül. A még folyamatban lévő munkálatok mellett ugyanebben az épületben minden szobában laminált padlóra cserélték az eddigi linóleumburkolatot, hamarosan pedig megkezdődik az udvarban lévő parkoló bővítése, illetve átalakítása is a biztonság fokozása érdekében.
A bútorzat cseréje folyamatos, az idei nyár folyamán pedig három moholi épületben is sor került felújításokra. A moholi bölcsödében új kerítést állítottak fel, a Bóbita óvodában pedig megtörtént az épület teljes belső festése, valamint kialakítottak egy szobából közvetlenül nyíló fürdőszobát.
Ada község önkormányzata a jövőben is, a pénzügyi lehetőségekhez mérten, támogatni fogja az iskoláskor előtti intézmény korszerűsítését együttműködve az intézménnyel és a szülőkkel.













