Közkutak kiépítése

Közkutak kiépítése

Ahogyan arról már értesítettük a lakosságot az ívóvizre vonatkozó tilalom elrendelése után,  Ada község önkormányzata Ada és Mohol központjában közkutakat létesített. A kutak a tegnapi nap folyamán üzembe lettek helyezve és a víztisztító berendezések beszerelése által a kutak vize ivóvízként szolgál, amely minden lakos számára rendelkezésre áll. Moholon a piactéren Adán pedig a központban lett kialakítva a fent említett két létesítmény.

2019-09-18T13:07:50+01:002019-09-18|

Középiskolás tanulók útiköltségének támogatása

Középiskolás tanulók útiköltségének támogatása

A Községi Tanács ma délelőtti ülésén döntés született a középiskolások utazási költségének részbeni támogatásáról. A 2019-es évben ez a támogatás 35%-ra növekedett a Tanács határozata alapján. Az idei évben Ada község önkormányzata stabilabb pénzügyi helyzetére való tekintettel, lehetőség nyílt a támogatás növelésére a helyi gazdaság feljődésének köszönhetően, amely által növekedett az önkormányzat jövedelemadókból származó bevétele. Ez által minden szférának nagyobb támogatást tud az önkormányzat biztosítani, amelyek közé beletartozik a diákok utaztatása is. Az adai lakhellyel […]

2019-09-17T15:46:11+01:002019-09-17|

17. Kárpát-Meditop Kupa 2020 Ada

17. Kárpát-Meditop Kupa 2020 Ada

Ma délelőtt az önkormányzatba látogattak a Kárpát-Meditop Kupa elnevezésű hat csapatos női nemzetközi kézilabda torna rendező bizottságának tagjai, ahol a lebonyolítással kapcsolatban tartottak megbeszélést. Az sporteseményre 2020. év elején kerül sor, amelyen határontúli magyar és magyarországi női kézilabda csapatok mérik össze tudásukat. A két napos torna, tíz mérközésen, községünk mintegy 120 vendégsportolónak lenne házigazdája. A versenyen a Vajdaságot képviselő adai kézilabda csapat mellett még további 5 külföldi csapat vesz részt a tornán. A tervek […]

2019-09-16T20:09:39+01:002019-09-16|

Folytatódnak az egyesületek székhelyeinek felújítása

Folytatódnak az egyesületek székhelyeinek felújítása

Ma délelőtt az adai „Vadvirág“ Hagyományápló kör székhelyén is kezdetét vették a munkálatok, amelynek keretein belül a következő hónapok folyamán elvégzik az épület felújítását. Az említett egyesület is részesült az önkormányzat által kiírt pályázat általi támogatásban 2 millió dinár összegben. A munkálatok magukba foglalják a tetőszerkezet felújítását, a plafon és a falak szigetelését, valamint a nyilászárók cseréjét. Az immár 28 éves tradícióval rendelkező egyesület székhelyének felújításával továbbra is lehetőség nyílik a […]

2019-09-13T12:43:08+01:002019-09-13|

A völgyparti „Szélmalom” hagyományápoló egyesület székhelyének felújítása

A völgyparti „Szélmalom” hagyományápoló egyesület székhelyének felújítása

A napokban megkezdődött a völgyparti „Szélmalom” hagyományápoló egyesület székhelyének felújítása is. Az egyesület a sikeres pályázaton való részvételnek köszönhetően, Ada község önkormányzatának támogatásával, közel 1,9 millió dinárt tud az épület felújítására költeni. Jelenleg a kanalizációs és vízhálózat teljes felújítása van folyamatban. Ezen munkálatokat követően megtörténik a villanyhálózat és a padlózat cseréje, valamint a teljes belső és külső kőműves munkálatokra is sor kerül. Amennyiben az időjárási viszonyok lehetővé teszik, a […]

2019-09-12T20:21:20+01:002019-09-12|

2019.09.11.

A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy Ada község önkormányzatának célja a termálkút nyújtotta lehetőségek minél hatékonyabb kihasználása és ennek megvalósítása. A termálkút által nyert hőenergiával a jövőben lehetőség nyílik majd a leendő Wellness központ, a sportpanzió, a kollégium, az idén kiépítésre kerülő ballon terem, a Cseh Károly Általános Iskola, az önkormányzat, az egészségház, az ún. Pöttyös óvoda épületének távfűtéses ellátása. Ma délelőtt megkezdődtek a földmérések a kiépítendő hővezeték nyomvonalán és az említett létesítmények energiafelhasználásainak felbecslése, amely adatok szükségesek […]

2019-09-11T13:41:25+01:002019-09-11|

Befejező munkálatok a Zöldike civil szervezet székházában

Befejező munkálatok a Zöldike civil szervezet székházában

Befejezéséhez közelednek a Zöldike környezetvédelmi civil szervezet székházának felújítási munkálati. Arról már beszámoltunk, hogy az idei évben Ada község önkormányzata támogatást nyújtott pályázatokon keresztül az egyesületek számára a székházak felújítására, adaptációjára és berendezésére is. Ezáltal a Zöldike szervezetnek is lehetősége nyílt székhelyük felújítására, amely a moholi ún. Annuska klub. Elvégezték a teljes vízhálózat, villanyhálózat cseréjét, a nyílászárók átfestését, az utcai bejárat újraépítését és a teljes külső meszelést. Az összeg amit […]

2019-09-09T15:41:18+01:002019-09-09|

Újabb térfigyelő kamerák felszerelése községünkben

Újabb térfigyelő kamerák felszerelése községünkben

Ada község önkormányzatának megbízásából megkezdődött a már meglévő kamerás térfigyelő rendszer korszerűsítése és annak bővítése. A községi vezetőség korábbi döntése alapján újból üzembe helyezik az Ada központjában található köz WC-t, amelynek épületére el lettek helyezve azok a kutak, amelyből a lakosok tisztított vízhez juthatnak. Az esetleges rongálások megelőzése érdekében nélkülözhetetlen kamerás megfigyelő rendszerek felszerelése, amelyekkel megfigyelhető az épület és annak környéke is. Új térfigyelők felszerelésére […]

2019-09-06T16:19:59+01:002019-09-06|

Utcák újraaszfaltozása községünkben

Utcák újraaszfaltozása községünkben

Augusztus elején beszámoltunk arról, hogy Ada község önkormányzata kiírta a közbeszerzést a községünk területén lévő utcák, illetve utca szakaszok újraaszfaltozására. Megtörtént az ajánlatok begyűjtése és a legkedvezőbb ajánlatot a szabadkai „Vojput” vállalat nyújtotta be. A munkálatok elvégzésére a napokban megtörténik a szerződés aláírása is és rövid időn belül, várhatóan e hónap végén, a kivitelezés is megkezdődik. A tervezett munkálatok össz értéke az ajánlat alapján 16,8 millió dinár tesz ki és a következőket foglalják magukba:

  • Adán az […]
2019-09-04T13:40:15+01:002019-09-04|

Egyesületek székhelyeinek felújítása

Egyesületek székhelyeinek felújítása

Már több ízben is említésre került, hogy Ada község önkormányzata az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is pályázatokon keresztül támogatja a községünkben működő civil szervezeteket és egyesületeket. Az idei évben a szervezetek programjainak támogatása mellett lehetőség nyílt pályázni a székházak felújítására, adaptációjára és berendezésére is. A keretösszeg, amely erre a célra lett elkülönítve a költségvetésből 15 millió dinárt tett ki, amelyre 14 szervezet pályázott sikeresen. A Zöldike környezetvédelmi szervezet székhelyének felújításáról már beszámoltunk […]

2019-09-03T13:55:07+01:002019-09-03|
Go to Top