Ma délelőtt Adán a Bakos Kálmán, Halász József és a Lenin utcák útkereszteződésénél megkezdődtek a munkálatok a körforgalmi csomópontnál, amelyek a még hiányzó lámpaoszlopok felállítását és beüzemelését foglalják magukba. A kerülőút ezen szakasza 2023 decembere óta át van adva a forgalomnak, azonban a közvilágítás befejezése még váratott magára. Az összesen 6 millió dináros projekt megvalósításához köszönjük a helyi közösségek hozzájárulását is, valamint a Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel aláírt szerződés alapján jóváhagyott 1,6 millió dináros támogatást. A realizációt késleltetette, nem csak a Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel való szerződés realizálása, hanem az is, hogy a kivitelező cég számára 10-12 hét volt szükséges a lámpatestek beszerzésére. Ezúton is köszönjük a lakosság eddigi türelmét és megértését! A mai naptól számítva két héten belül számíthatunk a megvilágítás teljes körű beüzemelésére.

Ennek a beruházásnak a befejezésével megvalósult a teher- és az áthaladó forgalom kihelyezése a településekről és ezáltal a biztonságosabb közlekedés városon belül.