A tavalyi év tavaszán befejeződött a Moholi Kultúrotthon teljes felújítása, azonban az épület előtti tér kialakításának mukálatai a múlt hét folyamán indulhattak meg. A projekt realizálása a munkafolyamatokat magába foglaló dokumentációk hivalatos aláírásával kezdődtek meg a Gazdasági Minisztérium képviselői, a kivitelező cég illetve a munkálatokat felügyelő és tervezők jelenlétében. A munkálatok magukba foglalják az épület körüli közvetlen tér járólapozását illetve burkolását, parkolóhelyek, zöld övezet illetve az új közvilágítás kialakítását. A Kultúrotthon előtt padok és virágoskert is helyet kap majd. A projekt a Gazdasági Minisztérium által valósul meg pályázati támogatáson keresztül, amelyért ez úton szeretnénk külön köszönetet mondani az illetékes miniszterasszonynak. A kísérő költségeket Ada község önkormányzata közösen a Moholi Helyi közösséggel pénzel.