A napokban megtörtént az adai pravoszláv temetőben a járdák aszfaltozása. A 210 méter hosszú és 2 méter széles gyalogjárdák a temető területén aszfalt burkolatot kaptak. A munkálatok össz értéke a megfelelő alapok kialakításával 1,25 millió dinárt tesznek ki. 2011 óta Ada község önkormányzata a községben lévő egyházak számára 70,4 millió dinárt különített el, beleértve ezzel a pályázati pénzeket illetve dotációkat is. Az elmúlt években az adai római katolikus temetőben már voltak járda felújítási munkálatok a II. Helyi Közösség jóvoltából, de a templomfelújításokat követően a tervek szerint a közeljövőben a temetők állapotának javítása is prioritást kap. Idén is sor kerül pályázati kiírásra, amely által le tudjuk fedni az eddigi megkezdett és tervezett beruházásokat is az egyházközösségek területein, beleértve a temetőket is – mondta el Bilicki Zoltán Ada község polgármestere.