Ada község vezetőségének egyik fő célkitűzés, hogy minél több községbeli polgár döntsön az itthon maradás mellett, illetve, hogy minél több vidéki polgár döntsön úgy, hogy községünkben vásárol lakóingatlant, alapít családot, vagyis, hogy hosszútávon is községünket válassza állandó lakhelyeként. A 2022-es házvásárlási támogatás összértéke 40,4 millió dinárt tett ki, amely jelentős anyagi hozzájárulást jelentett a sikeres pályázók számára. Községünk területén idén 39 család számára valósult meg a ház-, illetve lakásvásárlás, amelyből 4 család vidékről költözött községünkbe az önkormányzat, illetve a kormány által kiírt pályázatoknak köszönhetően.

Ada község önkormányzata ehhez hasonló támogatások nyújtásával, a helyi gazdaság erősítésével és munkahelyek biztosításával segíti az itt élők könnyebb boldogulását, terveik megvalósítását.