Ma délelőtt Bilicki Zoltán Ada község polgármestere fogadta a kiváló eredményt elért Bodros tamburazenekart.

Az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör Bodros tamburazenekara három évvel ezelőtt alakult meg. Tagjai: Apró Boglárka – prímtambura, Pálfi Péter – prímtambura, Pálfi Patrik – tambura kontra, Uller Botond – basszprímtambura, Lévai Balázs – tamburabőgő, tambura oktató: Zombori Péter.
A zenekar ez év őszén, részt vett a Duna Televízió által szervezett Fölszállott a páva tehetségkutató műsorban, hangszerszólisták és zenekarok kategóriában. A versenyben a középdöntőig jutottak, azonban a díjkiosztó ünnepségen 1 millió forintos különdíjat vehettek át, melyet Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja adott át, valamint stúdió felvételezési lehetőséget kaptak, melyet Eredics Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Dankó Rádió csatornaigazgatója, a zsűri tagja ajánlott fel az együttes számára.