Hétvégi programok községünkben

Az elmúlt hétvégén községünkben négy jelentős rendezvény is megszervezésre került Ada község önkormányzatának támogatásával. A valkai-sori kultúrotthonban diák találkozót tartottak, amely az 1950-től 1980-ig született korosztályt ölelte fel, akik az egykori Bakos illetve Huszágh iskola diákjai voltak. Az említett rendezvényen több mint százhatvan egykori tanár és diák vett részt.
A Tisza és horgászkedvelők részére két esemény is megrendezésre került. Lezajlott a már hagyományosnak számító harcsafogó kuttyogó verseny a moholi Sporthorgász egyesület szervezésében, amely a szerbiai kuttyogó szövetség ligájának adai fordulója volt, hazai és magyarországi résztvevőkkel.
A II. Nemzetközi tiszai halnap idei helyszíne is az adai rekreációs központ volt, ahol öt ország résztvevői mérték össze tudásukat a halételek elkészítésében. Az elmúlt évekhez hasonlóan a zsűri idén is bírálta a más-más módszerekkel elkészített halételeket, valamint süteményeket és pálinkákat is.
Vasárnap délután az adai Halász József Lovasklub szervezésében megtartották a 2019-es évi lóversenyt, amelynek megszervezését 2010-ben indították újra. Ennek keretében lezajlottak a VII. Id. Bognár Nándor és X. Joó József emlékfutamok 70 versenyló részvételével, közel 1000 fős nézőközönség előtt. A szervezők sikeresnek itélték a már sokéves hagyománnyal rendelkező eseményt.
Ezúton szeretnénk megköszönni a rendezvények szervezőinek kitartó munkájukat, amely által létrejöhettek az említett programok, és a színvonalas kultúrprogramok mellett kitűnő szórakozási lehetőségeket biztosítottak nem csak a községbeli polgárok, hanem számos vidéki és külföldi résztvevő számára is – mondta el Bilicki Zoltán polgármester.