I.Nyugdíjas olimpia

Ada község önkormányzatának szervezésében a hétvégén megrendezésre került az I.Nyugdíjas olimpia. A rendezvény helyszíne a valkai sori kultúrotthon épülete és udvara volt, ahol 180 versenyző mérhette össze erejét különböző versenyszámokban, mint például a sakk, kártyajátékok, lengőteke, pikádó és korongdobás. A csapatok többsége a községbeli nyugdíjas egyesületek tagjaiból tevődött össze. Az ünnepélyes megnyitót követően az olimpiai hagyományokhoz híven sor került a láng meggyújtására és a fogadalom letételére is. A nap folyamán a versenyek mellett minőséges kultúrprogramok kísérték a rendezvényt és a helyszínre látogató érdeklődők kézműves mesterségek-, termékek-, kézimunkák és sütemények kiállítását is megtekinthették. Az eredményhírdetést és a díjak kiosztását követően estig szórakoztató műsorral folytatódott a rendezvénysorozat. Az eseményen közel 450 versenyző és látogató vett részt, amely igazán sikeresnek mondható. Az önkormányzat ezt a rendezvényt a jövőben évente szeretné megszervezni, hogy tradícióvá válljék, éshogy a községbeli nyugdíjas egyesületek vezetősége és tagjai számíthassanak a rendezvényre, amely őket hivatott összefogni. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az egyesületek vezetőinek, a versenysenyzőknek, a szervezőknek és minden résztvevőnek, akik hozzájárultak, hogy létrejöhessen ez az olimpia – mondta el Bilicki Zoltán polgármester.