Közbeszerzés kiírása tűzoltó járművek illetve felszerelések beszerzésére

Ada község önkormányzata a 2019-es évi költségvetésben pénzeszközöket látott elő a községbeli tűzoltóegyesületek munkájának hatékonyabb működése érdekében. A mai nap folyamán megtörtént a közbeszerzési eljárás kiírása két teljes feszereltséggel ellátott gyors reagálású jármű, illetve felszerelések beszerzésére. A járművek a moholi és a törökfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesületekhez kerülnek, amelyek segítségével az esetleges tűzesetek alkalmával azonnal a helyszínre tudnak érkezni és megkezdhetik az előzetes műveleteket. Az egyik jármű utánfutóval ellátott, amelyhez egy nagy kapacitású szivattyú pumpa is tartozik. A Belügyminisztérium Adai Hivatásos Tűzoltóságának felszereltsége is bővülni fog egy hőkamerával és egy feszítővágóval. A hőkamera segítségével füstben és sötétben is lehetőségük lesz a tűzoltóknak a helyszín feltérképézére, a feszítóvágó pedig a közlekedési baleseteknél nyúlt majd segítséget a szakemberek hatékonyabb munkájában. A közbeszerzési eljárás lezártával, a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó céggel történő szerződés aláírása után a járművek és az eszközök jövő év elején fognak a tűzoltók rendelkezésére állni.