Ada község önkormányzata március elején pályázatot írt ki azon regisztrált fizikai személyek részére, akik elszállásolást kínálnak községünk területén. Három beérkezett pályázat felelt meg
az előírt kritériumoknak és ma délelőtt a polgármesteri kabinetben megtörtént a szerződések kiosztása. Ezzel a pályázattal a községi vezetés célja a szálláshelyek kapacitásának kibővítése és
minőségi javítása, amely elengedhetetlen a wellnessközpont kiépítésével párhuzamosan. Mivel a falusi turizmus is az utóbbi néhány év folyamán igen közkedveltnek bizonyult úgy a helyi
lakosok, mint a vidékről idelátogatók körében is, a községi vezetés ebben is segítséget nyújt a fent említett pályázaton keresztül.