Határon átívelő együttműködési program megnyitó
Ma délben Ada Község Képviselő-testületének dísztermében sor került a „Vészhelyzeti felkészültség és védelem a természeti katasztrófák ellen a határmenti régióban” elnevezésű projekt megnyitójára, amelyben Ada község társpartnere a romániai Igazfalva község önkormányzata.
A „Prepared” határon átívelő projekt az Európai Unió finanszírozásával jön létre, az IPC CBC Románia-Serbia Interreg Programon keresztül.
A projekt általános célja, hogy javítsa a határmenti térségben fellépő tüzek és árvizek intervenciós mentését és kockázatkezelését. A cél elérése érdekében szükséges a helyi lakosság tudatosságának és magatartásának növelése, amely által összpontosíthatnak […]
Értesítés – 2021.10.15.
Ada Község Közlekedésbiztonsági Tanácsa a Közlekedésbiztonsági Ügynökség pályázatán keresztül lehetőséget kapott arra, hogy negyven B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkező sofőrt küldjön a Nemzeti Autóvezető Akadémiára (NAVAK) egy egynapos képzésre, amelyre 2021. október 20-án (szerda) kerülne, Subotištében.
A feltétel az, hogy a vezetői vizsgát 2019 -ben, 2020-ban vagy 2021-ben tették le. A képzés és az utazás teljesen ingyenes. Az érdeklődők SMS-ben a 063-8049-751 telefonszámon jelentkezhetnek. A végleges lista kialakítására, és a résztvevőkkel való kapcsolatfelvételre 2021. október 18 –án (hétfőn) kerül sor.
Ada Község […]
A Vajdaság Bajnokság 2021 sporteseményen versenycsúcsot megdöntő résztvevők díjazása
Ma délelőtt a városháza dísztermében elismerésben részesültek az idei év augusztus folyamán Adán lezajlott Vajdaság Bajnokság 2021 azon résztvevői, akik megdöntötték az eddigi versenycsúcsot.
A Vajdasági Sport Mindenkinek Szövetség szervezésében és Ada község, a 13. VMO házigazdája, együttműködésével a 13. Vajdasági Munkássport Olimpiai ciklus keretén belül megrendezett Vajdaság Bajnokság 2021 sportrendezvényen az alábbi versenyzők értek el versenycsúcsot:
Teke: Kovačev Ivana (Törökbecse), Sándor Zoran (Topolya)
Céllövészet: Đukić Zlatinka (Pancsova), Gavranović Róbert (Zenta)
Sporthorgászat: Szögi László (Ada)
Úszás: Nagy Nóra (Ada), Zaj Szilvia (Ada), Boros Norbert (Zenta), […]
FELHÍVJUK ADA KÖZSÉG POLGÁRAIT, HOGY VEGYENEK RÉSZT AZ ADA KÖZSÉG 2021-2027. IDŐSZAKRA SZÓLÓ FEJLESZTÉSI TERVÉNEK TERVEZETÉRŐL SZÓLÓ ONLINE NYILVÁNOS VITÁBAN
Tisztelt Ada községbeli polgárok!
Ada község a község fejlesztési terv, mint a helyi szintű fejlesztéstervezés kulcsfontosságú dokumentuma meghozatalának törvényes kötelezettsége teljesítése céljából, összhangban a Szerb Köztársaság tervrendszeréről szóló törvénnyel, kidolgozta az Ada község 2021-2027. időszakra szóló fejlesztési tervének dokumentum tervezetét.
Az Ada község 2021-2027. időszakra szóló fejlesztési tervének tervezete a község és annak szerveinek teljes elhivatottságával, valamint a helyi önkormányzatok szintjén történő stratégiai fejlesztésben jártas szakemberek bevonásával lett kidolgozva. Utolsó lépésként, az Ada község 2021-2027. időszakra szóló fejlesztési tervének véglegesítéséhez, és e […]
Középiskolás tanulók útiköltségének támogatása
Oktató robot az adai Műszaki Iskolának
Ada község önkormányzatának támogatásával az adai Műszaki Iskola programozható oktatási robotot vásárolt, amelynek segítségével a tanulók elsajátíthatják a robotprogramozás alapjait. A robotcellát a mechatronikai technikusok, a gépészet és az elektrotechnika területén tanulók használhatják majd, valamint megismerkedhetnek a robot működésével a tanmenet keretein belül. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy ezzel a beruházással is támogassa községünk egyetlen középiskoláját és ily módon hozzájárulhasson ahhoz, hogy az iskola lépést tarthasson a modernizációval segítve ezzel a tanulók fejlődését is – mondta el Bilicki Zoltán polgármester.
[…]
Versenyzőink eredményei a Vajdasági Bajnokság 2021 negyedik hétvégéjén
A 13. Vajdasági Munkássport Olimpiai ciklus keretén belül, a Vajdasági Sport Mindenkinek Szövetség szervezésében és Ada község, a 13. VMO házigazdája, együttműködésével a Vajdasági Bajnokság 2021 sportrendezvény negyedik hétvégéjén augusztus 28-én és 29-én a községi válogatott sportolói a következő eredményeket érték el:
Atlétika (hárompróba) férfiak (40 év alattiak): 1. hely Torma Balázs (Ada KV)
- hely Kiss Rudolf (Ada KV)
férfiak (40 év felettiek): 1. hely Milutinović Dragan (Ada KV)
Versenyzőink eredményei a Vajdasági Bajnokság 2021 harmadik hétvégéjén
A 13. Vajdasági Munkássport Olimpiai ciklus keretén belül, a Vajdasági Sport Mindenkinek Szövetség szervezésében és Ada község, a 13. VMO házigazdája, együttműködésével a Vajdasági Bajnokság 2021 sportrendezvény harmadik hétvégéjén augusztus 21-én és 22-én a következő eredményeket érték el a községi válogatott sportolói:
Kosárlabda 3X3 (férfiak): 2. hely Ada Községi Válogatott
Teke (férfiak): 5. hely Ada KV
Röplabda (férfiak): 4. hely Ada KV
Pikadó (vegyes-páros): 4. hely Kiss Gábor és Bálind Ágnes (Ada KV)
Keresztpályás futball (40 év felettiek): […]
Szanálási munkálatok a hulladék tároló területén
A Standard Közművesítési Közvállalattól kapott értesülések szerint, a több hetes szanálási munkálatoknak köszönhetően sikerült a községi háztartási hulladék tároló területén kialakult többszöri öngyulladás megfékezése és az azt kísérő füst elhárítása. Az intervenció első fázisában vízzel oltották a lángokat a kritikus területen. Ezúton szeretnénk megköszönni az adai Tűzoltó állomás tagjainak, hogy hatékony munkájukkal biztosították a terep további helyreállítását. A munkafolyamat a közvállalat által begyűjtött több, mint 3000 m3 építkezési törmelék, föld és homok borítás kialakításával folytatódott, amely által a füst befolytása is megtörtént. Tudatában annak, hogy községünk lakosai számára igen sok kellemetlenséget okozott ez a probléma, a közvállalat folyamatosan felügyeli a területet és megteszi a szükséges lépéseket a szeméttároló helyzetének normalizálására. […]