Ahogyan arról már beszámoltunk Ada község önkormányzata közösen a Tartományi Sport és Ifjúsági Titkársággal, illetve a Moholi Helyi Közösséggel az idei év tavaszán megkezdte a moholi rekreációs központban a már meglévő sportpályák felújítását és modernizálását.

A beruházás keretében megtörtént a röplabda- és a kézilabdapálya felújítása, illetve két új teniszpálya kiépítésére is sor került. A sportfelszerelések beszerzése is megtörtént, a pályák körüli lelátók és padok is rövidesen elkészülnek, valamint a védőhálók felszerelése is napokon belül várható.

A tervek szerint a felújítás  a kosárlabdapálya és a játszótér, illetve azok környékének rendezésével  és a világítótestek újrafestésével folytatódik majd.

Ennek a projektnek a megvalósulásával szeretnénk hozzájárulni a rekreatívan sportoló polgárok, illetve a sportklubok tagjainak minőségi időtöltéséhez.