Ma délelőtt látogatást tett községünkben Vanja Udovičić, ifjúsági és sport miniszter. A látogatás első helyszíne a moholi általános iskola sportcsarnoka volt, ahol a minisztert a népes gyereksereg mellett, Ada község önkormányzatának vezetősége, az Északbánáti igazgatási körzet vezetője és a Novak Radonić Általános iskola igazgatója fogadták. A médiáknak adott nyilatkozatában a miniszter elmondta, hogy községünk számíthat a kormány támogatására a moholi és az adai általános iskolák tornatermeinek, valamint a Műszaki Iskola sportcsarnokának felújításában is. A sportlétesétmények kihasználtsága községünkben maximálisnak mondható, mivel évről évre növekszik a különböző sportszervezetekhez csatlakozó fiatalok száma, akik fáradságot nem kímélve, odaadó munkával jobbnál jobb eredményeket tudhatnak magukénak és ezzel községünk hírnevét is még ismertebbé teszik a hazai és a külföldi megmérettetések alkalmával is. A sportolók nevében a moholi iskolában a Bácska labdarúgó klub növendékei, az adai sportcsarnokban pedig a szintén eredményesen működő Potisje karate klub tagjai üdvözölték a minisztert.