Ma délelőtt Bilicki Zoltán polgármester két szerződés aláíráson is részt vett Belgrádban délelőtt fél tízkor, majd Čačakon tizenkét órai kezdettel.

A Környezetvédelmi Minisztérium által kiírt pályázaton való sikeres részvételnek köszönhetően községünk 3 millió dinárt kapott az önkormányzat fűtési rendszerének korszerűsítésére, amely a szilárd tüzelésről a gáz-fűtésre való átállást teszi lehetővé a következő fűtési szezontól kezdve. Ez nem csak a fűtési rendszer modernizációját jelenti majd, hanem egyúttal környezetkímélőbb megoldást is biztosít.

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk Ada község önkormányzata a 2019-es év folyamán megvásárolta Törökfalun az egykor „Piri néni kocsmája” néven ismert éttermet és rendezvénytermet, amit még a fent említett évben a Mezei Pacsirta Hagyományápoló Egyesület használatra kapott. Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzatokért Felelős Minisztérium 20 millió dináros  pályázati támogatása által az elkészült tervdokumentáció alapján megkezdődhet a felújítás. A mai szerződés aláírása ezen pénzeszközök jóváhagyására vonatkozik. A felújítási projekt összértéke 40 millió dinárt tesz ki, amelyet a fent említett minisztérium és Ada község önkormányzata közösen pénzel. Az önkormányzat célja, hogy az épület átalakítását követően egy többfunkciós otthon alakuljon ki, amely összefogja mindazokat akik aktív résztvevői a falu társadalmi életének.