Ma délelőtt megérkeztek az önkormányzat által megrendelt új játszótéri elemek a törökfalvi óvodába. A napokban az összeszerelése is megtörténik a többfunkciós csúszdás házikónak a gyerekek örömére és a hűvösebb időjárás ellenére ki is próbálhatják.
A „Čika Jova Zmaj” Iskoláskor Előtti Intézmény Szakszervezete és az intézmény, az önkormányzattal, mint alapítóval való egyeztetés során, megállapodott, hogy a következő évben is anyagi támogatás kifizetésre kerül majd sor jövedelem kiegészítéskent az intézmény dolgozói számára, ahogyan az a 2023-as év folyamán is történt.
A jövő év elejétől az Adai Egészségházban logopédus szakrendelés kezdődik, szintén az önkormányzat támogatásával. A fent említett szakrendelés keretében a logopédus rendszeresen látogatja majd az óvodákat is és külön foglalkozások lesznek azon gyermekek számára, akiknek logopédiai segítségre van szükségük.