Ma délután Ada község önkormányzatának képviseletében Bilicki Zoltán polgármester, Dragin Zoran polgármester-helyettes és Búcsú Attila a Képviselő-testület elnöke részt vettek a „Zupčanik” fémipari cég új részlegének megnyitása alkalmából tartott ünnepségen. A már több, mint harminc éve sikeresen és dinamikusan feljődő cég a Prosperitati alapítvány által kiírt pályázaton való sikeres részvétel alkalmából szervezte meg a fogadást, amelynek az új gyárcsarnok adott helyszínt. A telephely megnyitásához Ada község önkormányzata az elektro és kommunális infrastruktúra kiépítésével járult hozzá az ipari övezetben. Itt szeretnénk megemlíteni, hogy az ipari zóna területén egy újabb cég vásárolt parcellát a közelmúltban, amely új munkahelyek megnyitását jelenti majd községünkben. Az „Oluk trgovina” horvát multinacionális kereskedelmi cég, az építőipar utolsó fázisához szükséges elemeket forgalmaz, amely hazánkon kívül még három országban képviselteti magát és sikeresen működik. Adán a jövő év elején 3000m2-en kiépítésre kerül egy gyárcsarnok, ahol csomagolási folyamatokat végeznek majd – nyilatkozta Ada község polgármestere.