Közlekedési verseny
A Közlekedésbiztonsági Ügynökség és a községi Közlekedésbiztonsági Tanács együttműködésével évek óta megrendezésre kerül a Pažljivkova smotra elnevezésű közlekedési verseny. Idén 300 óvodás, valamit általános iskolás elsős és másodikos diák vett részt a projektben, amelynek célja, hogy a gyerekek már fiatal korban elsajátítsák a tudást a közlekedési ismeretek terén. A legeredményesebb versenyzők ma mérhették össze tudásukat.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Munkaakció
Ma délelőtt községünkben a helyi közösségek és közvállalataink közreműködésével sikeresen megszervezésre került a takarítási munkaakció különböző helyszíneken – a Tisza-parton Adán és a Moholon, valamint a rekreációs központokban mindkét településen. A lakosok jelentős számban jelentkeztek a önkormányzat felhívására és önzetlenül idejüket, energiájukat áldozták annak érdekében, hogy hozzájáruljanak környezetünk tisztaságához szebbé téve ezzel a helyeket, ahol mindannyian szívesen töltjük időnket a május elsejei ünnepek alatt illetve a közelgő nyári időszakban.
Az akció során az adai strandon lévő út fel lett töltve zúzott […]
2024.04.19.
A forgalomirányító jelzőtáblák elhelyezését szabályzó tanulmány kidolgozása után, amely előlátja azok kihelyezését a község területén, az elmúlt hetekben meg is valósultak az erre vonatkozó munkálatok. A kopott, színüket vesztett közlekedési táblák cseréje, a hiányzók pótlása és az útburkolati jelek újrafestése is megtörtént több helyszínen is. A közlekedésbiztonság fokozása érdekében időről-időre szükség van ilyen jellegű akciókra, amelyek a jövőben is folytatódni fognak.
Értesítés az önkéntes fegyveres katonai szolgálatról
Önkéntes fegyveres katonai szolgálatra és tartalékos tiszti katonai szakmai képzésre jelentkezhet a Szerb Köztársaság minden férfi és női állampolgára, aki betöltötte a 19. életévét, és nem haladta meg a 30 éves kort. Azzal, hogy tartalékos tiszti katonai szakmai képzésre csak egyetemet végzettek, vagyis felsőfokú végzettségűek jelentkezhetnek.
A jelentkezők regisztrációja a Honvédelmi Minisztérium Nagykikindai Központjában, valamint elektronikusan, az e-közigazgatási portálon és a Pošta Srbije közvállalaton keresztül történik, irodáinkba érkezéskor a katonai hivatalnokok megadják a szükséges utasításokat és áttekintést a szükséges dokumentumokról, amelyeket […]
Újabb házvásárlási támogatás
Ma délelőtt újabb három házvásárlási pályázat szerződésaláírására került sor Belgrádban. Így a sikeres pályázók száma a Vidékgondozási Minisztérium által kiírt pályázaton elérte az ötvenet. Ez azt jelenti, hogy 2019 óta Ada község és az említett minisztérium támogatásával 106 egyén és fiatal pár kapott támogatást. A házvásárlási pályázatnak már évek óta jelentős szerepe van községünk lakosságának létszám stabilizálása szempontjából és ez a program a következő időszakban is prioritást fog élvezni.
Felhívás!
A május elsejei ünnepek és a közeledő strandszezon kezdetére való tekintettel, Ada község önkormányzata munka akicót szervez 2024. április 27-én szombaton 8:00 órai kezdettel egyidejűleg három helyszínen: Adán és Moholon a tiszai strandon, valamint az adai rekreációs központban!
Az önkormányzat, a helyi közösségek és a közvállalatok összefogásával tervezett akcióra várjuk a kedves polgárok jelentkezését, akik idejüket és energiájuk nem sajnálva szívesen résztvevői lennének az összefogásnak!
Részvételi szándékukat kérjük jelezzék legkésőbb április 24-ig, Búcsú Attilánál a 069/24-68-111 telefonszámon, aki egyben az akció megbízott […]
Szerződésaláírás az új kosárlabda pálya kiépítésére
Ma sor került a szerződés aláírására a munkálatok megkezdéséről a kivitelező céggel az új multifunkcionális kosárlabda pálya kiépítésére az adai rekreációs központban. A törvényes határidőt betartva a munkálatok megkezdése a jövő hét végére várható.
Ez a projekt több célt is szolgál majd: egyrészt edzés helyszínt, másrészt pedig az itt élőknek egy újabb sportolási lehetőséget biztosít a pálya, mely a mai modernkornak megfelel.
Fontos a sport, a mozgás, a sportolás, az egészséges életmód, így nagy öröm hogy egy újabb ilyen jellegű beruházással gyarapodhat […]