Kullancsírtás Adán és Moholon
Tájékoztatjuk a polgárokat, hogy a Tartományi Városrendezési és Környezetvédelmi Titkárság és a Ciklonizacija logistika kft. közötti szerződés alapján, községünk területén holnap, 2024. április 03-án reggel megkezdődik a kullancsírtás, az alábbi ütemezés szerint:
Adán és Moholon a rekreációs parkok, a focipályák, a víkend települések, a Tisza-part menti területeken, a medencék területén és a települések központi részein található zöldterületeken.
A kullancsírtást az ICON 10 CS rovarírtó szerrel (lambda-cihalotrin alapú készítmény, hektáronként 0,18 l dózisban) és a monitoring eredményei alapján végzik.
Nem megfelelő időjárás esetén pedig […]
MÁRCIUS 1., A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJA
MÁRCIUS 1., A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJA
Március 1-jét, mint a Polgári Védelmi Világnapjának megünneplését 1990-ben határozta meg a Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet (ICDO) közgyűlése.
A Szerb Köztársaságban egyre nagyobb jelentőséget kap a polgári védelem, amelynek megerősítése érdekében intenzív munka folyik. A rendkívüli helyzetek gyakori előfordulása miatt az állam felismeri a polgári védelem fontosságát és szerepét a kihívásokra és veszélyekre adott időben történő és hatékony válaszadás megteremtésében. A polgári védelem akkor lép működésbe, ha természeti katasztrófa vagy olyan mértékű és intenzitású […]
ÉRTESÍTÉS
A növényi maradványok elégetése gyakran vezet ellenőrizetlen nyílt tüzekhez, amelyek jelentős anyagi károkat és emberáldozatokat okoznak.
Tekintettel arra, hogy február eleje óta nagymértékben megnőtt a szabadtéri tüzek száma a Szerb Köztársaság területén, felkérjük a lakosságot az alábbi intézkedések betartására:
szigorúan tilos a szabadban bármilyen tüzet gyújtani, beleértve a tarló, a szemét és a növényi maradványok elégetését is.
tűz esetén mobiltelefonról hívja a 193-at!
A tűzgyújtási tilalom megszegése pénzbírságot von maga után.
NE ÉGESSÉK EL A NÖVÉNYI MARADVÁNYOKAT!
Megértésüket köszönjük.
Ada Község […]
JAVNI OGLAS za prijavu kandidata za slušaoce Vojno stručnog osposobljavanja za rezervne oficire Vojske Srbije roda avijacije
МИНИСТАРСТВО ОДБРАНЕ
Р а с п и с у ј е
Јавни оглас за пријаву кандидата за слушаоце Војно стручног оспособљавања за резервне официре Војске Србије рода авијације
На основу Одлуке о обустави обавезе служења војног рока („Службени гласник РС“, број 95/10), члана 135. ст. 4. и 5. Закона о војној, радној и материјалној обавези („Службени гласник РС“, бр. 88/09 и 95/10 и 36/2018) и […]
Értesítés az önkéntes fegyveres katonai szolgálatról
Önkéntes fegyveres katonai szolgálatra és tartalékos tiszti katonai szakmai képzésre jelentkezhet a Szerb Köztársaság minden férfi és női állampolgára, aki betöltötte a 19. életévét, és nem haladta meg a 30 éves kort. Azzal, hogy tartalékos tiszti katonai szakmai képzésre csak egyetemet végzettek, vagyis felsőfokú végzettségűek jelentkezhetnek.
A jelentkezők regisztrációja a Honvédelmi Minisztérium Nagykikindai Központjában, valamint elektronikusan, az e-közigazgatási portálon és a Pošta Srbije közvállalaton keresztül történik, irodáinkba érkezéskor […]
ÉRTESÍTÉS 2023.11.17.
Az egységes választói névjegyzékről szóló törvény (SZK Hivatalos Közlönye,104/2009 és 99/2011 számok) 14, 15, i 16. szakaszai, valamint az egységes választói névjegyzékről szóló törvény alkalmazására vonatkozó utasítás (SZK Hivatalos Közlönye, 15/2012 és 16/2022 számok) 10. pontja alapján, az előttünk álló, 2023. december 17-én tartandó tartományi parlamenti választásokra való tekintettel,
Az Adai Községi Közigazgatási Hivatal, kiadja a következő
É R T E S Í T É S T
Tájékoztatjuk Ada község polgárait a következőkről:
- Hogy KÖZSZEMLÉRE TÉTETIK az […]
2023.11.13.
2023.11.07.
Az egységes választói névjegyzékről szóló törvény (SZK Hivatalos Közlönye,104/2009 és 99/2011 számok) 14, 15, i 16. szakaszai, valamint az egységes választói névjegyzékről szóló törvény alkalmazására vonatkozó utasítás (SZK Hivatalos Közlönye, 15/2012 és 16/2022 számok) 10. pontja alapján, az előttünk álló, 2023. december 17-én tartandó köztársasági parlamenti választásokra való tekintettel,
Az Adai Községi Közigazgatási Hivatal, kiadja a következő
É R T E S Í T É S T
Tájékoztatjuk Ada község polgárait a következőkről:
- Hogy KÖZSZEMLÉRE TÉTETIK az egységes választói […]